Fűtéskorszerűsítés, fűtésszerelés, gázszerelés, napkollektor rendszerek

Naplopó Kft., Budapest

A Naplopó Kft. a hazai napenergia-hasznosítás úttörő vállalkozása. Tevékenységünket közel két évtizeddel ezelőtt kezdtük, és az eltelt idő alatt sokat tettünk azért, hogy Magyarországon is elterjedjenek, és jó minőségben valósuljanak meg a Nap energiáját hasznosító rendszerek.

Tiszta a profilunk, alapelvünk a szakosodás. Ezért nem foglalkozunk mással, csak napenergia-hasznosító rendszerek megvalósításával és az ehhez szükséges speciális termékek árusításával. Ezen a területen profik vagyunk, Magyarországon egyedülálló tudással, tapasztalattal és felkészültséggel rendelkezünk.

Az elmúlt évek alatt országszerte több mint 1000 darab napenergia-hasznosító rendszer valósítottunk meg családi házakon és nagyobb létesítményeken egyaránt. Munkánkkal minden esetben sikerült kivívni megrendelőink elismerését és megbecsülését.

Büszkék vagyunk arra, hogy az épületgépész szakmán belül jelentős ismertségre és elismertségre tettünk szert. Ennek eredményeként vállalkozásunk 2012-ben megkapta az „Év épületgépész kivitelezője” megtisztelő címet, melyet a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépész Tagozata és a Magyar Épületgépészek Koordinációs Szövetsége ítélt oda.

Az általunk forgalmazott napkollektorokra és napelemekre minimum 10 év termékgaranciát, a kivitelezési munkánkra pedig 3 év teljes körű garanciát vállalunk. Az általunk megvalósított rendszerek tulajdonosai nyugodtak lehetnek, hiszen az átadás után is számíthatnak ránk. A szükséges mértékű karbantartásokat is elvégezzük, az esetleg évek alatt elhasználódott, meghibásodott termékeket a pedig garanciális időn túl is javítjuk, felújítjuk, ha kell új, korszerű termékre cseréljük.

Vállalkozásunk szilárd, stabil alapokon áll. A személyi, tárgyi és pénzügyi-finanszírozási képességeink egyaránt megfelelőek ahhoz, hogy munkánkat megbízhatóan, minden tekintetben korrektül, megrendelőink megelégedésére tudjuk elvégezni.

 

Válogatás referenciánkból:

Közel 1500 darab családi ház napkollektoros és napelemes rendszere országszerte

Hotel Helia, Budapest, napkollektoros használati-melegvízkészítő rendszer

Tatai Református Gimnázium, Tata, hálózatra kapcsolt napelemes rendszer

Solanova társasház, Dunaújváros, napkollektoros használati-melegvízkészítő rendszer

Dunaalmási Református Szeretetház, Dunaalmás, napkollektoros használati-melegvízkészítő rendszer

TESCO áruházak, Érd, Százhalombatta, Kiskőrös, Ózd, Kisvárda, Mezőtúr, Tiszaújváros, Budaörs, napkollektoros használati-melegvízkészítő rendszerek

Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia, Budapest, hálózatra kapcsolt napelemes rendszer

Fővárosi Önkormányzat, Értelmi Fogyatékosok Otthona, Tordas, napkollektoros használati-melegvíz készítő rendszer

Biotechnológiai Kutatóintézet, Gödöllő, napkollektoros használati-melegvízkészítő rendszer

Szent István Egyetem, Új Tudástár Épület, Győr, napkollektoros használati-melegvízkészítő rendszer

Szalajka Liget Hotel, Szilvásvárad,

Best Western Pannonia Med Hotel, Sopron

Nagyvillám étterem, Visegrád

Burger King gyorsétterem, Budapest

További információk

  • Kapcsolattartó személy: Varga Pál
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Telefon: 1/237-0433
  • Város: Budapest
  • Utca, házszám: Szentendrei út 89-93.
  • Irányítószám: 1033
  • Város és környéke: Budaörs, Budapest , Dunakeszi, Érd, Fót, Gödöllő, Szentendre, Vác
  • Tevékenységi körök: napelem rendszer, napkollektor rendszer

Cégkereső

 

Keresés a cikkekben