Fűtéskorszerűsítés, fűtésszerelés, gázszerelés, napkollektor rendszerek

Fűtéskorszerűsítés pályázati pénzből – kazáncsere, radiátorok cseréje lehetséges, de rövid a határidő és sok pályázó lesz!

Az elmúlt napokban több helyen is lehetett olvasni, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kihirdette fűtéskorszerűsítési lakossági pályázatát, melynek deklarált célja a kazán és radiátorok cseréjével az energiahatékonyság növelése a klímavédelem, azaz a szén-dioxid kibocsátás és a szálló por csökkentése.


Összefoglaljuk a legfontosabb információkat, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a lakosság tisztán lássa, egyáltalán pályázhat-e fűtéskorszerűsítésre, és ha igen, akkor milyen feltételek mellett.
A pályázat egyébként október 22-től 2015. január 31-ig érhető majd el, azonban mindösszesen egymilliárd forint áll rendelkezésre, amely ha elfogy, lezárják a kiírást, tehát érdemes már előre, a pályázat megnyitásának időpontjára készre összeállítani a pályázatot, valamint javasolt megfontolni egy pályázati adminisztrációban jártas ismerőst, céget bevonni ebbe a munkába.

Mire pályázhatok?
A pályázat keretében kazáncsere és ezzel összefüggő a fűtést korszerűsítő tevékenységek támogathatók, melynek széndioxid-kibocsátás csökkentése számítható, illetve energia-megtakarítást eredményező hatása energetikai számítással és energetikai tanúsítással igazolható:
•    A fűtési / fűtési és használati melegvíz rendszer hőtermelő berendezésének cseréje új kondenzációs gázkazán beépítéssel
•    Meglévő fűtési rendszer hőleadóinak és/vagy csőhálózatának korszerűsítése
•    Járulékos munkálatok (kéményátépítés, fűtési és használati meleg víz ellátó rendszer átalakítása, vezérlés kialakítása)
•    Energetikai tanúsítás, számítás, épületgépészeti tervezési, engedélyeztetési és egyéb, átvétellel kapcsolatos szakhatósági költségek (pl.: kéményseprő szakvélemény, gáz-meo átvételi jegyzőkönyvvel, használatba vételi engedély).

Mekkora a fűtéskorszerűsítésre fordítható összeg, azaz mennyi pénzt kaphatok?
A teljes fűtéskorszerűsítési beruházás összegének 40 százalékát nyújtja az állam, de maximálisan bruttó 650 ezer forintot.
Ugyanakkor fontos tudni, hogy az elnyert támogatási összeget csak a beruházás után kaphatja meg! A kifizetésnek az is a feltétele, hogy a vállalkozó által kiállított számlán a pályázó neve és címe szerepeljen.

Mire lehet felhasználni a fűtéskorszerűsítési támogatást?
Kizárólag új, gázüzemű kondenzációs kazán beépítésére, valamint meglévő fűtési rendszer hőleadóinak és/vagy csőhálózatának korszerűsítésére, további elszámolható költségek mellett (erről részletesen lent).
Kivitelezési és anyagköltséget lehet finanszírozni a támogatásból, továbbá munkadíjat és szakértői díjat. A munkadíj az anyagköltség 40 százalékánál nem lehet több. A szakértői díj pedig a kivitelezési költség maximum 8 százaléka lehet.

Egyáltalán kik pályázhatnak?
Kizárólag a lakás tulajdoni lapján szereplő, magyar adószámmal rendelkező magánszemély.
Ha a felújításra váró lakás 2006. december 31-én már rendelkezett jogerős lakhatási engedéllyel.

Kik nem pályázhatnak?
Panellakásban, valamint négynél többlakásos társasházban élők. A négylakásos társasházban élők is csak akkor, ha az egyedi fűtés lakások kazáncseréje támogatható.
Kizáró ok a köztartozás, tehát az adótartozás.
Olyanok se próbálják meg a pályázatot, akik korábban már nyertek hasonlót ingatlanjukra.

Mire nem pályázhatok?
Nem lakáscélú ingatlan fűtéskorszerűsítésére, pl. üzlethelyiségre vagy garázsra.
Fontos, hogy használt kazán vagy radiátorok beépítése nem támogatható és azt is fontos betartani, hogy ugyanazon megvalósítási helyre (lakásra) csak egy pályázat részesíthető támogatásban.
Azt is tudni kell, hogy jelen pályázati kiírás alapján nem nyújtható be pályázat meglévő lakás bővítésével, átalakításával, átépítésével (kivéve pályázott beruházáshoz kapcsolódó szükség szerinti kéményépítést) megvalósuló beruházásokra.

Mi lehet még fontos?
A pályázathoz csatolt tulajdoni lap nem lehet a beadás dátumához képest 30 napnál régebbi, de a beruházást sem lehet megkezdeni a pályázat benyújtása előtt. Ha valaki még a döntés előtt mindenképpen szeretne belevágni a fűtéskorszerűsítésbe, akkor javasolt az épületgépész vállalkozóval megkötött szerződés hatályba lépését a támogatói okirat meglétéhez kötni.
A támogatott beruházás után a lakást nem lehet eladni, csak a támogatást nyújtó állami szervezet jóváhagyásával.
Csupán egy épületgépész vállalkozóval lehet kivitelezői szerződést kötni.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszeren keresztül, ide kattintva elérheti az oldalt. A belépéshez ügyfélkapus regisztrációval lehet belépni, amelyet a magánszemélyek a magyarország.hu-n keresztül szokta használni, és a helyi okmányirodákban kérelmezhető.
A befogadott pályázatokat az energiamegtakarítást figyelembe véve rangsorolják! Fontos tudni továbbá, hogy a pályázathoz szükséges a vállalkozói/kivitelezői szerződés, valamint egy tételes (anyag és munkadíjat tartalmazó) költségvetés.
Végül feltétel, hogy a pályázathoz csatolni kell a lakás aktuális és a beruházás után várható energetikai tanúsítványát, valamint egy egyszerűsített, épületgépész szakember által készített kapcsolási rajzot is, továbbá szkennelni kell az ingatlan tulajdoni lapját, bakszámla-igazolást és három darab friss közüzemi számlát.
Javasoljuk Önnek, hogy keressen honlapunk cégkeresőjében megfelelő fűtéskorszerűsítő vállalkozást!

joomla vector social icons

Cégkereső

 

Keresés a cikkekben