Fűtéskorszerűsítés, fűtésszerelés, gázszerelés, napkollektor rendszerek

A gázterv, a gázszerelő és a kazán

A gáz fogyasztói rendszer létesítése vagy a meglévő rendszer  módosítása, bővítése kizárólag szaktervező által megtervezett és a helyileg illetékes gázszolgáltató által előzetesen engedélyezett kiviteli tervek – vagyis gázterv – szerint megengedett.


A gázterv vagy az engedély által esetenként előírt közműengedélyek beszerzése a tulajdonos feladata, azonban a gázszerelő ehhez tud praktikus tanácsokat adni.

A gázszerelés végzésére – a gázfelhasználás veszélyessége miatt – kizárólag gázszerelésre jogosult gázszerelő, hivatalos nevén gázvezeték-szerelő, bízható meg. A jogosultságot a gázszerelő arcképes gázszerelő igazolvánnyal köteles igazolni. Azokat az Energiapartnereket, akik jogosult gázszerelők, ezen szöveg után vagy a cégkeresőben, itt találhatja meg. A létesített gázrendszert az üzembe helyezés előtt ellenőriztetni kell a helyi gázszolgáltató műszaki-biztonsági ellenőrével.

A teljes fogyasztói rendszer

A fogyasztói rendszer nem csak a gázvezetéket, a szerelvényeket, a kazánt és esetleg a vízmelegítőt foglalja magába, hanem az égéshez szükséges ún. égési levegőt biztosító elemeket és az égéstermék eltávolítására szolgáló kéményt vagy csővezeték-rendszert is. Korszerűsítés, kazáncsere, bővítés, de pl. az ablakcsere, kandalló vagy valamilyen elszívó ventilátor utólagos beépítése esetén is szükséges szaktervező megbízása. Ellenkező esetben a kazán vagy más gázkészülékek működése balesetveszélyes lehet! A gázszerelő a munkát kizárólag a jóváhagyott terv alapján végezheti el. Az engedélyezett terv alapján befejezett gázszerelést a gázszerelő köteles készre jelenteni a
gázszolgáltatónak és kérni az ellenőrzését. (Esetenként szükség lehet a kéményseprő-ipari közszolgáltató előzetes engedélyére is.) A fogyasztói rendszerben üzemelő kazán, vízmelegítő stb. üzembe helyezése csakis az eredményes műszaki-biztonsági ellenőrzés után megengedett.

Gázkészülékek üzembe helyezése

A kazánok, kombi kazánok, átfolyós vízmelegítők, bojlerek stb. üzembe helyezését az adott készülékre a készülék gyártója által kiadott üzembehelyezői-karbantartói jogosultsággal rendelkező gázszerelő végezheti.

A jogszabályban meghatározott esetekben előzetes tervezés és engedélyeztetés nélkül is végezhető gázszerelés, ilyenek az eredeti állapotot helyreállító javítás és az ún. egyszerűsített készülékcsere. Ezeket az erre tevékenységre jogosultságot szerzett gázszerelő végezheti.

Válasszon az alábbi, a szakterülethez értő, felkészült szakemberek közül!

Elemek megjelenítése címkék szerint: Gázszerelő, kazán, gázkazán

Tartjuk a lépést a korszerű épületgépészeti rendszerek fejlődésével, ezért ha Önnek fontos az energiahatékonyság, a környezettudatos szemlélet és a megújuló energiákat felhasználó rendszerek, akkor bennünk felkészült szakmai partnerre fog találni.

Elsősorban Somogy, Tolna, Baranya és Pest megyékben vállaljuk családi házak, épületek, intézmények épületgépészeti rendszereinek tervezését és kivitelezését. Több éves minőségi garanciát biztosítunk munkáinkra.

Mindegy, hogy fűtéskorszerűsítés, megújuló energia hasznosítása, általános szerelés vagy komplett épületgépészeti rendszerek kivitelezése a feladat, gyorsan, pontosan, megbízhatóan dolgozunk. Nálunk a magas szakmai színvonal és minőség alapkövetelmény.

Fő tevékenységeink az épületgépészeti tervezésben:

Épületgépészeti kiviteli tervek:
víz-, szennyvíz-, fűtés-, szellőzés-, klíma-, központi porszívó tervek

Szakági tervek:

Gázterv,

Víz-, szennyvíz bekötés terv

Fő szerelési tevékenységeink:

ivó vizes- és csatornarendszerek szerelése
központi fűtés szerelése,

felületfűtési és -hűtési rendszerek (padló-, fal- és mennyezetfűtés és -hűtés) szerelés
csatlakozó- és fogyasztói gázvezeték-hálózatok szerelése
hőszivattyús- és napkollektoros rendszerek szerelése
klíma-, hő visszanyerős- és más szellőztető rendszerek szerelése
központi porszívó rendszerek tervezése és kivitelezése

Fő tevékenységeink az épületgépészeti kivitelezésben:

Családi házak épületgépészeti kivitelezése

Két és több lakásos épületek épületgépészeti kivitelezése

Ipari létesítmények épületgépészeti kivitelezése

Irodák épületgépészeti kivitelezése

Oktatási intézmények épületgépészeti kivitelezése

Közösségi épületek épületgépészeti kivitelezése

Idegenforgalmi épületek épületgépészeti kivitelezése

 

Válogatás referenciáinkból:

Siófok, Deák Ferenc sétány társasház: víz, szennyvíz, központi fűtés hőszivattyúval és split klíma kivitelezése.
Siófok, Ady Endre utca 8 db lakóépület: víz, szennyvíz, központi fűtés (elektromos kazánnal) és split klíma tervezése és kivitelezése.
Siófok VIP Lakópark M/L/N/R épületek: víz, szennyvíz, központi fűtés (elektromos kazánnal) kivitelezése.
Tab mentőállomás: Víz-,szennyvíz-, gázellátás-, központi fűtés és szellőzés kivitelezése.
Tab, Enying, Iregszemcse, Nagyatád: Autómosók telekhatáron belüli belső gázvezeték hálózat rendszerének kivitelezése.
Enying-Kabókapuszta Rekreációs Központ és Vendégház épületek: víz, szennyvíz, központi fűtés és split klíma rendszereinek kivitelezése.
Siófok Bimbó utca családi ház: Levegő víz hőszivattyús mennyezet hűtés- valamint padló és fal fűtésének kivitelezése.


2. oldal / 3

Cégkereső

 

Keresés a cikkekben